• logo2-960
Események Kontaktnapok Testvérvárosok delegáltjainak találkozója Tarnowskie Góry-ban

2012. május 29-31 között újabb szakmai találkozó valósult meg Tarnowskie Góry-ban.

 

 

A találkozón a város önkormányzatának civil referense fogadta a magyar és a finn delegáció tagjait. Lehetőség volt találkozni néhány – a városban működő – civil szervezeti vezetővel, akik bemutatták tevékenységüket, működési területüket.
A résztvevők a megérkezés estéjén két sportegyesületet látogattak meg, először a Gyephoki Klubot, ahol a sportággal profi módon foglalkoznak, nemzetközi versenyeken vesznek részt. Rendelkeznek felnőtt férfi és női csapattal is.
A másik sportegyesület a szabadidő hasznos eltöltéséhez nyújt lehetőséget, erre ösztönzik a hozzájuk csatlakozókat. Mindkét szervezet a városi önkormányzat tulajdonában lévő épületekben végzik a tevékenységüket.
A találkozó második napján Tarnowskie Góry város közgyűlésén köszöntötték a delegáltakat, majd a „Falochron” nevű szenvedélybetegeket és azok családtagjait segítő egyesület tagjaival találkoztak.
A következő állomás egy kastély volt, amelyet magánszemély vásárolt meg és aki a működtetésének segítésére létrehozott egy alapítványt 2005-ben. Az alapítvány célja a kastély megismertetése, a kultúra és művészet széleskörű terjesztése elsősorban a gyerekek és serdülők körében. A kastélyt saját, illetve EU-s forrásból újították fel, majd ezután a reneszánsz épületet elérhetővé tették a nagyközönség számára is, bemutatva a kézműves termékekből álló hatalmas gyűjteményt és a nagyon értékes, egyedülálló antik könyvekkel felszerelt könyvtárat.
Ezután egy másik történelmi helyet mutattak be a látogatóknak: a Tarnowskie Góry-i Városvédő Egyesület kezdeményezésére 1974-ben megnyíló Műemlék Ezüstbányát. Az emeleten múzeumot működtetnek, a külső területén pedig megtekinthető a Gőzgépek Skanzenje. Az Egyesület egyik fő tevékenysége a bányásztechnika föld alatti és föld feletti műemlékeinek a megőrzése.
A találkozó utolsó estéjén két, szociális területen működő civil szervezet vezetőivel beszélgethettek a résztvevők a tevékenységükről, sikereikről, működési körülményeikről. Az egyik, egy nemrégiben alakult egyesület a koraszülött, vagy rendellenességgel született gyermekek szüleinek nyújtanak segítséget a mindennapokban. Tevékenységüket teljes mértékben önkéntes munkában látják el.
A másik szervezet több éve működik, elsősorban olyan szülőknek nyújt segítséget, akiknek a gyereke halálos, vagy gyógyíthatatlan betegségben szenved. Szakemberekkel – orvosokkal, pszichológusokkal – dolgoznak együtt. Szolgáltatásaik nem csak a Tarnowskie Góryban lakók számára elérhető, fogadnak az ország minden részéből segítségre szorulókat.
Minden szervezet vezetője kiemelte, hogy nagyon szívesen vállalnak együttműködéseket magyarországi civil szervezetekkel.

Videók

...